CSALÁDFÁNK TITKAI címmel
Elvonulós/Életrendezés hétvége Kaposváron
2021. augusztus 20.-22
Örömmel adunk hírt arról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ismét nyári tábor jellegű hétvégét tartunk.
Megújult erővel, folytatjuk azt a szolgálatot, amit Isten adott nekünk korábban: Gyógyulás, helyreállás, rehabilitáció – testnek, léleknek és a szellemnek egyaránt szüksége van erre. Az eddigi szolgálatot a Szent Szellem kibővítette a Családfánk titkai című látással.
Ehhez olvassátok el a korábban megfogalmazott látásunkat az alábbi linken:
Családfánk titkai MEGHÍVÓ ITT
LELKIGONDOZÁS, - ÉLETRENDEZÉS, - BELSŐ GYÓGYULÁS, - SZABADÍTÓ SZOLGÁLAT
- IMÁDÁS – KÖZBENJÁRÁS
Mi készülünkJ
Szeretettel várjuk azokat is, akik korábban már voltak a táborainkban, jó lesz újra a régi ismerősökkel is találkozni!
Szeretettel várunk házaspárokat is, imádkozni fogunk a házasságok megújulásáért is.
Erre a táborra azokat is várjuk nagy szeretettel, akik ezt az Életrendezéses látást, a Családfánk titkait szeretnék majd tovább adni, alkalmazni a lelkigondozásaik során.
A tábor jellegű hétvége Kaposváron lesz Augusztus 20.-22. között. Pénteken 10 órától – vasárnap estig - három nap, két éjszaka.
Az alábbi linken található a helyszín:
https://hazajaroegylet.hu/uticelok/vackor-tanya-zselic/
Az odaúthoz a kocsival érkezők számára van itt egy videó, ezt ajánlanám megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=Yii6mhVz8ys
Aki busszal vagy vonattal érkezik, Kaposvártól kocsival megoldjuk a szálláshelyre utazást.
A cím: Vackor tanya
Kaposvár, külterület, hrsz 02254/2
GPS koordináták:
46.329475, 17.7786503
A tulajdonossal az alábbiakban egyeztünk meg:
A szállás 3500.- Ft + 1000.-Ft a konyha használat, tehát összesen 4500.-Ft/ nap. Így a két éjszaka 9000.-Ft.
A Szállásadó a foglalásunkat akkor veszi komolyan, ha az összeg felét előre utaljuk, ezért a jelentkezéseteket 4500.- ft előleg befizetéssel várjuk az alábbi számra:
Raiffeinsen Bank – 12082001 – 00537397 – 00100001 –
Közleményként írjátok oda: ’tábordíj előleg’
Eszerint a foglalásotok akkor számít, ha beérkezett az előleg.
Ágyneműt nem kell hozni, csak törölközőt.
Az étkezést reggel és napközben egyénileg oldjuk meg, a közeli Kaposvári boltokból, illetve, amit otthonról hoztunk. Szombaton és vasárnap bográcsozunk, ehhez + 1000 ft-ot fogunk a helyszínen összedobni, ami fedezi a két nap vacsoráját.
Tehát a három nap két éjszaka összköltsége 10000.-Ft.
Az idő rövidsége miatt már sok választási lehetőségünk nem volt, a szálláshelyek zsúfolásig megtelve. Így ennek is nagyon örültünk, mikor rátaláltunk.
Még egy rövid videót ajánlunk a tábor helyszínéről, ezen a linken:
Várjuk a jelentkezéseteket:
Tel: 0630/385-6381
email: info.judaoroszlanja@gmail.com
Such Ica & Attila